A Gólya Szövetkezet egy 2012-ben alapított közösségi vállalkozás. A tagjai közösen elfogadott célok és küldetés alapján szervezik a munkájukat, három területen: vendéglátás, biciklis futárszolgálat, építés/lakásfelújítás.

A Gólya szövetkezete, s annak vállalkozása egy közösségi tér létrehozására és üzemeltetésére jött létre 2012-ben. Első helyszíne a Mátyás utcai Frisco Kávézó volt. Másfél évvel később az akkor újraformálódó csapat úgy döntött, hogy költözik, és új helyet nyit: ez lett a VIII. kerületi Gólya, mely végül hivatalosan 2013 szeptemberében nyílt meg. Hat kellemesen és hasznosan eltöltött év után azonban innen megint költözni kényszerültünk, részben azért mert “kinőttük” ezt az ingatlant (a nálunk tartott közösségi programokra, koncertekre gyakran már nem volt könnyű beférni), részben pedig mert a dzsentrifikálódó területen a hosszú távú maradásunk lehetőségére nem volt garancia.

A Gólya, mint projekt folyamatosan elemzi a közvetlen környezetét és a tágabb társadalmi struktúrákat, mivel szorosan ezekbe ágyazódva működik. Megpróbálja minél alaposabban megérteni a saját pozícióját és szerepét a rendszerben, hogy a stratégiáját reflektáltan és hatékonyan tudja megtervezni. Ezek alapján a szövetkezet vállalt missziója három pilléren áll. 

A szervezés, szervezetépítés módszerei organikusan fejlődtek szövetkezet 2012-es megalapítása óta. Ezek a módszerek, munkaviszonyok egy fennálló szükségből következtek: a kevés rendelkezésre álló tőke mellett el kellett osztani az anyagi terhet, és motiválni kellett minden dolgozót a gazdasági felelősségvállalásra. Ezt a funkciót “hagyományos” vállalkozásokban a főnök utasítása, jutalmazása vagy büntetése tölti be. Nálunk azonban megszüntettük a különbséget tulajdonos és munkás, főnök és alkalmazott között. Ehelyett a közösségi tulajdon és közösségben szervezett munka viszonyait hoztuk létre, amelyben a dolgozók közösen birtokolják a vállalkozás vagyonát és eszközeit, közösen tartják a hátukat a veszteségek alatt, és közösen részesülnek a haszonból is.

A Gólya Szövetkezet 2020 óta külön alszervezetet működtet hosszabb távú vagy állandó, gyakran más, szövetséges szervezetekkel közösen koordinált projektjeinek összehangolására. Ezek a közösségi tevékenységek és a melléjük felálló munkacsoportok pedig szorosan a Gólya missziójának egyik vagy akár több pillérjét vezetik át a gyakorlatba. A projektek így szolgálhatják szövetkezetünk belső működésének fenntartását, a Gólya tágabban értelmezett közösségét, közönségét, épületünk közvetlen földrajzi környezetét, szomszédságát, illetve a szövetkezetiséget és a szolidáris gazdaság elveit terjeszteni kívánó mozgalom törekvéseit.

Az alábbiakban röviden bemutatjuk jelenleg is futó közösségi projektjeinket.