A döntéseink meghozásánál mindig igyekeztünk a fennmaradáshoz szükséges anyagiakon túl a közösség igényeihez alkalmazkodni, de az utóbbi időben ez sajnos még nehezebbé vált, és első számú kérdéssé vált, hogy egyáltalán hogyan tudjuk elkerülni a teljes csődöt. A Gólya fenntartásának menedzselése, a szövetkezeti tagok megélhetésének biztosítása kitartó és találékony próbálkozásaink ellenére is gyakran problémás, mert kevésből indultunk, és nincs mögöttünk biztonságos mentőhálót jelentő vagyoni háttér. Mindig is a közösség támogatásával tudtuk folytatni a munkánkat, és megvalósítani olyan dolgokat, mint például az új, 1200 négyzetméteres, 9 szervezet tevékenységének helyet adó közösségi ház, a tetőterasz, vagy a Szomszédságból Közösséget Program. 

Ha támogatsz minket, enyhül az anyagi nyomás rajtunk, és időnk szabadul fel azokra a projektekre, amelyek közvetlenül a küldetésünk teljesítéséhez kapcsolódnak. Ha segítesz nekünk a közösségi ház hitelterheinek törlesztésében, akkor biztosabbá válik a ház fennmaradása olyan nyilvános intézményként, amit a látogatói szabadon használhatnak és alakíthatnak. Szeretnénk olyan intézményként működni, ami bázist, infrastruktúrát ad a társadalmat átalakító szervezeteknek, kezdeményezéseknek.

Ha támogatni szeretnéd a munkánkat, utald adományodat az alábbi bankszámlaszámra!

Kérünk, hogy a megjegyzésbe írd bele, hogy "adomány".

Szövetkezetiséget Támogató Egyesület : 16200223-10084265 (MagNet Bank)

IBAN: HU07162002231008426500000000